Gábor (41) 7 éve vált el feleségétől, s ottmaradt imádott lánya is, a 12 éves Krisztina. Bár megegyeztek a korlátlan láthatásban, munkája miatt egyre kevesebb időt tölthetett egy szem csemetéjével.

-          Kertépítőként dolgozom, így az év felében az egész napomat végigdolgoztam. A találkozásokat csak úgy tudtam megoldani, ha lemondok egy-egy munkát. Majd bele őrültem abba, hogy hogyan egyeztessem össze a magánéletemet a pénzkeresettel. Változás akkor történt, mikor megismerkedtem mostani feleségemmel. Klára (43) nagyon gyakorlatias asszony, így az ő segítségével sikerült úgy beosztani a feladataimat, hogy mindenre jusson időm. Neki is van az előző kapcsolatából egy 14 éves lánykája akit közösen nevelünk, s kaptunk egy új ajándékot Napsugár megszületésével. Párom lánya először bezárkózott, idegenként tekintett ránk. Megszokta, hogy ő van mindig a középpontban. Elutasított engem, a nagylányomat és a legkisebb jövevényt is. Türelmünk, szeretetünk segítségével sokat változott azóta ő is. Ma már boldogan tölti velünk kamaszsága idejét. A három lányom rendszeresen találkozik, hisz elsőszülöttem hetente feljár hozzánk s rengeteg közös programot szervezünk. Bárhová is megyünk, büszke apaként sétálok a három gráciával, akik még öltözködésükkel is megpróbálnak hasonlítani egymásra.  Nálunk soha nem fog elhangzani az a keserű szóvicc, hogy:" A te gyereked és az én gyerekem veri a mi gyerekünket!"



Attila 39 éves. 4 éve vált el feleségétől. Két fia Tamás és Krisztián ma 10 és 13 évesek. Külföldön élnek mindannyian, a Balatonon nyaraltak éppen, amikor összetalálkoztunk.


-          Amikor a fiúk még nagyon kicsik voltak, állandóan dolgoztam, szinte sosem voltam otthon. A szállodaipar kemény világ. Nagy veszekedések, kiborulások után munkahelyet váltottam. Sajnos már későn, kapcsolatunk volt feleségemmel végleg véget ért. Akkor döbbentem rá igazán, mennyire fontosak számomra a gyerekeim. Hozzájuk közel vettem egy lakást, hogy a hét bármelyik napján láthassam őket. Csak felpattanok a biciklimre és már ott is vagyok. Persze ehhez az is kellett, hogy a volt feleségem elfogadja így a dolgokat. Még ezt az időt is kevésnek tartom, amit fiaimmal töltök. Valahányszor találkozunk, érzem rajtuk mennyire hiányzik nekik is apjuk jelenléte. Nem csak azért, mert szeretnek. Hiányzik az apai példakép, a „férfias" oldal. Volt feleségemmel egyszer újrakezdtük a közös életet, de sajnos ez a dolog nem egy felmelegített káposzta, ami annál jobb, minél többször gyújtunk alá. Maradt tehát az ingázás a két lakás között. A nyár szerencsére csak az enyém. Ilyenkor két hónapra megkapom őket. Idejövünk a szüleimhez és élvezzük a nyarat. A két eleven vadóccal persze nem mindig könnyű, de legalább velem vannak. 



István (35) 5 éve él együtt Kittivel (32). Már a húszas évei elején kiderült, hogy egy gyerekkori fertőző betegség miatt, neki soha nem lehet saját gyereke.

-          Banktisztviselőként dolgozom egy nagy cégnél. Egyik kaland érte a másikat, faltam a nőket büntetlenül, hisz tudtam, apa soha nem lehetek. Legalábbis ezt gondoltam. Egy kiránduláson szó szerint belebotlottam Kittibe. Vagyis inkább ráestem. Sáros volt a földút s ő pont ott kirándult barátaival és gyerekeivel. Kicsit banálisnak hathat, de tényleg első ránézésre szerelem volt a miénk. Nem érdekelt, hogy hány gyereke van, őt akartam mindenestől. A kicsik, Márton és András 2 és 3 évesek voltak akkor. Iszonyú nehéz harcok árán tudtam csak lekenyerezni őket. Ahogy megláttak az anyjuk közelében, egyből mindketten az ölében voltak. Aztán leültem velük a földre, játszottunk, hancúroztunk, egy idő után felengedtek. Megértették, hogy nem veszítenek szeretet, hanem megduplázzák, ha engem is befogadnak. Fél év után szólított először apának Mártonka. Andrisnak kicsit tovább tartott, de most már ő is így hív. Az igazi édesapjuk feléjük sem néz, így sokkal könnyebb a dolgom. Most intézem az örökbefogadásukat. Imádok apa lenni.



S mert a kivétel erősíti a szabályt, azért lássunk egy hagyományos családmodellt is!
Barnabás (43) a legszerencsésebb apukának tartja magát a világon.


-          16 éve élünk együtt feleségemmel, Zitával. Bálint 15, Barbi 13 éves. Házasságunk tartóssága talán annak is köszönhető, hogy egy üdülőövezetben lakunk. A nyári szezon kivételével, az év 10 hónapjában egymásra vagyunk utalva. Feltétel nélkül megbízunk egymásban, tökéletesen alkalmazkodtunk egymáshoz. Gyerekeink kiegyensúlyozottak s a rengeteg szeretetnek, odafigyelésnek köszönhetően mindketten kiemelt teljesítményt nyújtanak az iskolában, a sport területén és zenei vonalon egyaránt. Őszi, téli estéken egybegyűlünk, társasozunk, együtt játszunk, zenélünk, s ha az idő engedi, nagy túrákat teszünk, biciklizünk, görkorcsolyázunk. Ezek a gyakori közös tevékenységek azok, amik összetartják a családot. A munkám 24 órás szolgálatokból áll, így hétköznaponként is teljes napokat tölthetek otthon.
Feleségem 4 órás állást vállalt, hogy a háztartással és a gyerekekkel járó munkát tökéletesen el tudja látni.
Persze nem rózsaszínű bárányfelhőkön ülve telik az életünk, természetesen nálunk is vannak veszekedések, mint ahogy az egy normális családnál lenni szokott.  A három kutyánknak hála, mindig kéznél van egy sétálásra váró eb, aki kapható egy kis „fejszellőztetésre". Egy jókora séta csodákat tesz néha!
Áme ezek mind, mind kevesek lennének a boldogsághoz, ha annak idején nem választunk jól