|
A festői szépségű thaiföldi üdölőparadicsomban, Pattajában döntötte meg a csókolózás eddigi rekordját egy pár, miután 50 óra hosszan tapadtak össze ajkaik. A győztesek jutalma egy 700 ezer forint értékű gyémántgyűrű és egy 1,4 millió forint értékű szállodai utalvány.
A rendkívül kötött szabályok értelmében a vasárnaptól keddig tartó versenyen részt vett párok még a mosdóba is csak összetapadt ajkakkal juthattak el. Minden párnak egy négyzetméternyi területe volt - elfeküdni így nem lehetett -, ételt-italt kizárólag szívószálon keresztül vehettek magukhoz. Illemhelyre az első három órában egyáltalán nem mehettek, de utána is csak folyamatosan csókolózva és ellenőr kíséretében.-írja az MTI.
A csók maga, bár nem ilyen hosszan és nem ilyen intenzitással, de évszázadok óta tarjta az első helyét a szoros érintekzések toplistáján. Hogy pontosan mikor csattant el az első, irott források nem igazán jegyzik, bár Krisztus előtti szanszkrit forrásokban van rá utalás, de az tény, hogy az ókori görögök és rómaiak előszeretettel éltek érzékiségével. A csók lendülete a középkorban esett csak kicsit vissza, amikor az erős egyház hivatalosan elítélte annak szexuális töltetű használatát. Ezt a viszonylag rövidtávú hanyatlást azonban töretlen szárnyalás követte, amely tart a mai napig is.
Ezt támasztják alá azok a mozgalmak is, amelyek mind a csók köré épülnek. A csók világnapja, a leghosszabb csók, vagy a legtöbb csókolózó párja egyszerre, egyhelyen. De nem véletlen az sem, hogy számos kozmetikai cég külön figyelmet fordít az ajkak ápolására. A különböző ápoló és színezőszerek elterjedése részben annak köszönhető, hogy ajkainkra felhívjuk mások figyelmét. Egy gondosan ápolt száj ugyanis vonza a tekintetett, míg az elhanyagolt, cserepes ajkak taszítóvá válhatnak mások számára. Bár a leghosszabb csók díját elnyert pár valószínűleg most leginkább jegeli megduzzadt ajkait, a nyereményből számos áplószerre futja majd, hogy még több vonzó és érzéki csókot válthasson egymással a jövőben is.
|