Válás után lehet hallani megkeseredett emberektől, hogy: „Én mindent megtettem, mindig hagytam, hogy az legyen, amit ő akar és mégse volt jó neki!”, „Úgyse talál olyan barmot, mint én, akit lábtörlőnek használhat, majd megtudja!”, és ehhez hasonlók.

Egy ilyen helyzetben – amikor is a feleség panaszkodott - hallottam az elvált férjtől: „Egyszerűen meguntam, hogy soha, semmit nem tud eldönteni, hogy soha nem akar semmit, olyan, mintha egy állandóan bólogató robottal éltem volna együtt!”

A helyzet úgy is kialakulhat, hogy az egyik fél meg van róla győződve, hogy ő mindent jobban tud. Erőszakosan még csírájában elfojtja a másik összes kezdeményezését „az ő érdekében”. Ez ugye nem az, amit kiegyensúlyozott emberi, pláne párkapcsolatnak nevezünk.

Különbözőek vagyunk – szerencsére – de az már az ismerkedési szakaszban kiderül, hogy ki milyen gyorsan gondolkodik, ki mennyire kezdeményező, stb. Ha valaki a nyilvánvaló dolgok ellenére bevállal egy „rabszolga” szerepet egy nagyon domináns pár mellett, akkor a nap minden percében tapasztalhatja a saját gondolatainak és tetteinek az elnyomását, és egy idő után törvényszerűen jelennek meg a betegségek, vagy a depresszió.

Van úgy, hogy az ember akarata ellenére kényszerül erre a szerepre és akárhogy is küzd, nem tud ellene semmit tenni, mondjuk a harmadik férje/felesége is ugyanazt műveli vele.