Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Hiba
  • XML Parsing Error at 1:184. Error 9: Invalid character
Párkapcsolat
Elvesztett önbecsülés

Válás után lehet hallani megkeseredett emberektől, hogy: „Én mindent megtettem, mindig hagytam, hogy az legyen, amit ő akar és mégse volt jó neki!”, „Úgyse talál olyan barmot, mint én, akit lábtörlőnek használhat, majd megtudja!”, és ehhez hasonlók.

 

 

Egy ilyen helyzetben – amikor is a feleség panaszkodott - hallottam az elvált férjtől: „Egyszerűen meguntam, hogy soha, semmit nem tud eldönteni, hogy soha nem akar semmit, olyan, mintha egy állandóan bólogató robottal éltem volna együtt!”

önbecsülés A helyzet úgy is kialakulhat, hogy az egyik fél meg van róla győződve, hogy ő mindent jobban tud. Erőszakosan még csírájában elfojtja a másik összes kezdeményezését „az ő érdekében”. Ez ugye nem az, amit kiegyensúlyozott emberi, pláne párkapcsolatnak nevezünk.

Különbözőek vagyunk – szerencsére – de az már az ismerkedési szakaszban kiderül, hogy ki milyen gyorsan gondolkodik, ki mennyire kezdeményező, stb. Ha valaki a nyilvánvaló dolgok ellenére bevállal egy „rabszolga” szerepet egy nagyon domináns pár mellett, akkor a nap minden percében tapasztalhatja a saját gondolatainak és tetteinek az elnyomását, és egy idő után törvényszerűen jelennek meg a betegségek, vagy a depresszió.

Van úgy, hogy az ember akarata ellenére kényszerül erre a szerepre és akárhogy is küzd, nem tud ellene semmit tenni, mondjuk a harmadik férje/felesége is ugyanazt műveli vele.

Módosítás dátuma: 2011. október 27. csütörtök, 17:02
 

Hírek a nagyvilágból

John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon


Ha tavasz akkor tavaszi fesztivál. Amióta...
Menyasszonyi trend 2012

Menyasszonyi trend 2012


Menyasszonyi trendek 2012 Az idén visszatérő természetes...

Sztár Hírek

Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra

Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra


A Király testvérek mellett a Comact Disco, Caramel és Fábián Juli is úgy érzi,...
 Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért

Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért


Új vetélkedővel rukkol elő a TV 2. Vasárnap délelőttönként a kereskedelmi csatorna műsorán elindultak...