A "szakma" mérhetetlenül sok veszélye mellett hihetetlen, de a turizmusnak lendületet ad, a művészeknek ihletet....

A pénzért adott és vett szerelem, amióta világ a világ, jövedelmező üzletágnak számít. Igénybe vevője már a cserekereskedelem idején magas tarifával számolhatott, a Tisztességtelen ajánlat című film óta pedig tudjuk, egy igazán bevállalós nő egy éjszakával akár egymillió dollárt kereshet. A magánpraxisok és nyilvánosházak szolgáltatásai azonban nemcsak a házi kasszát gazdagítják, gyakran a turistaparadicsomok húznak hasznot ténykedésükből. Az ókorban is virágzó bordélyházak egyik leghíresebbike, a pompeji Lupanare bordély például ma már csak mint látványosság csalogatja az érdeklődőket. A Vezúv hamuja által konzervált épület falain pedig pikáns festmények árulkodnak az egykor dúló lepedőviadalokról.
Ha pedig a Távol-Kelet csábos hölgyeire gondolunk - például a gésák tudományára vagy a thai nők művészi fokra fejlesztett szexuális képességeire -, a kéjelgésről úgy beszélhetünk, mint az adott ország gazdaságát fejlesztő turisztikai ágazatról. Az erotikus szolgáltatást bizonyos társadalmak nem minden szempontból tekintik rossznak, és ez régen is így volt.

Az utcáról a csillogásba
Mindenki látta a Micsoda nő! című nagy sikerű filmet Richard Gere-rel és Julia Robertsszel a főszerepben. Valahogy így végződik: ez Hollywood, itt minden álmod valóra válhat... Nos, az amerikai forgatókönyvírók akár történelmi példákból kiindulva is megírhatták volna a történetet, miszerint egy utcalányba szerelmes lesz egy gazdag úriember, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak, valóra váltva ezzel az odáig nehéz sorsú, ám szemrevaló lány vágyát. Példának okáért vegyük csak a prostituáltból császárnévá előlépett Theodórát, aki Justinianus császár udvarában hű feleségként a nők jogait érvényesítette, nem kis sikerrel.

Egy egyetemi kutató, Yulia Ustinova úgy véli, az ókori görögök nagyra becsülték a prostituáltakat. Magyarázata szerint a kéjnők Aphrodité kultuszát gyakorolták, ezért tisztelték őket. A kiválasztott lányokat számos területen képezték, így ők sokszor kényelmesebb életet élhettek, mint az akkori háziasszonyok. Egyes szakértők szerint a keresztény és a görög világban is úgy tekintettek a prostituáltakra, mint a házasságok megmentőire: megvédték a facér férfiaktól a férjezett asszonyokat.

A 18. századi Velencében egyenesen sikk volt örömlánynak lenni. Az örökség nélkül maradt nőknek ez az életforma gyakran vonzóbbnak tűnt, mint cselédként robotolni vagy érdekházasságban élni. A kínai bordélyházak lányai között - akik gyakran gyermekkoruk óta ott éltek - előfordult, hogy egyik-másik karriert futott be: gazdag nagyúr ágyasává vált, sőt, ha fiút szült neki, feleséggé is emelkedhetett.
Európában a késő reneszánsz, illetve a barokk kor - a 16-17. század - uralkodóinak körében státuszszimbólummá vált szeretőt tartani. A királyok állandó ágyassal bírtak, a hírhedt kegyencnők közül pedig néhány különösen nagy hatalmi befolyásra tett szert. Dicsőségüket erkölcsi aggályok sem zavarták, hiszen a közvélekedés szerint ebben az időben csak az volt szajha, aki kisembereknek engedte át magát, nem pedig az, aki országfőkkel és nemes urakkal gyakorolta a szerelmet.

A középkori kéjházak adóztak is, az Európa-szerte tömeges áldozatokat követelő szifilisz miatt azonban egy időre betiltották az intézmények működését. A prostitúció e formáját Magyarországon is csak 1867-ben engedélyezték újra. A városházákon adták ki a működési engedélyeket - egészen 1926-ig, amikor központi belügyminisztériumi rendelet alapján végleg bezárták a piros lámpás házakat. Ennek ellenére természetesen a szerelmet áruló nők nem tűntek el, titkos bordélyokban továbbra is fogadták vendégeiket. A második világháború után, 1949-ben aztán született egy rendelet, amely kimondta a prostitúció minden formájának felszámolását, és innentől kezdve a rendőrség igen szigorúan lépett fel a hivatásszerű kéjelgés ellen. 1955-ben hazánkban is életbe lépett az a nemzetközi ENSZ-egyezmény, amely tiltja a bordélyházak működtetésének engedélyezését, és amely máig érvényben van.
Hollandiát több szempontból kimagaslóan liberális országként ismerjük: mértékkel ugyan, de fogyasztható náluk marihuána, házasodhatnak a homoszexuálisok, és a prostitúció is legális. A tengerparti kis államban 1815 és 1996 között tiltott volt a prostitúció, a kilencvenes évek közepén azonban a kormány úgy döntött, adót vet ki rá. Statisztikák szerint ma már több mint 25 000-en űzik a mesterséget. Rengeteg bordélyház működik szerte az országban, tipikusan helyi sajátosságnak számítanak a piros lámpával megvilágított sejtelmes ablakok.

Hamburgban is külön negyed, a St. Pauli városrész rendezkedett be erre a szolgáltatásra. A legtöbb szórakozóhelynek és a piros lámpás negyednek otthont adó körzet egyik utcáját, a Reeperbahnt a világ legbűnösebb utcájának nevezik. Ott egymást követik a bárok, bordélyházak, kabarék, diszkók.

Elnézve a gazdag országokat, nem tűnik rossz döntésnek a bordélyházak legalizálása. Egyesek szerint - és erre korábban ombudsmani javaslat is született - Magyarországnak is ki kellene lépnie a New York-i egyezményből, amelyből semmilyen diplomáciai hátránya nem származna, ugyanakkor lehetővé válna a prostitúció megadóztatása. Elgondolkodtató felvetés, akadnak azonban szervezetek, amelyek a nyilvánosházak legalizálásában a nők kiszolgáltatottságának növekedését látják. A jelenlegi helyzet szerint Magyarországon jogilag legális a prostitúció - az 1999-es ún. maffiatörvény életbelépése óta -, nyilvánosházak azonban nem, csak türelmi zónák léteznek. 2000-ben pedig megalakult a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete, amely legfőbb feladatának a segítségnyújtást, a társadalomba való visszailleszkedés támogatását tartja.

Elza csúfos véget ért
Az egyik leghíresebb magyar kéjhölgy Mágnás Elza volt, aki Léváról érkezett a fővárosba. Először mosogatólányként, majd büféshölgyként kötötte olcsó ismeretségeit. A butácska, meglehetősen trágárul beszélő, de gyönyörű alakú nő idővel gazdag pártfogóra talált: egy milliomos bútorgyáros szeretője lett. A férfi pénzén pazarul berendezett lakást tartott fenn, saját fogaton járt, ruháit Párizsból hozatta, különlegesen ritka ékszereket viselt. Karrierje azonban csúfos véget ért: a megfojtott Elza holtteste utazókosárba gyömöszölve himbálózott a jeges Dunán.