- Hiba
| Állatok |
| Madagaszkár ház az állatkertben | |||
|
Mától látogatható a Madagaszkár ház a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A létesítményt Randrianasolo Lalarison Richard, Madagaszkár tiszteletbeli konzulja, G. Németh György, a Magyar-Madagaszkári Baráti Társaság elnöke, és prof. dr. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója nyitotta meg. A megnyitót nem véletlenül időzítették éppen mostanra, ugyanis szombaton volt az ötvenedik évfordulója annak, hogy a Madagaszkári Köztársaság elnyerte teljes függetlenségét. A most megnyitott létesítmény voltaképpen az állatkerti majomházak egyikének, egy 1912-ben épült, és hat évvel ezelőtt építészetileg felújított állatháznak bizonyos mértékű átalakítása, új koncepció szerinti benépesítése és elrendezése nyomán jött létre. A bemutatásra kerülő állatok túlnyomó többsége Madagaszkáron őshonos. Ezeket részben újonnan szerezték be az Állatkert szakemberei, részben pedig már korábban is Budapesten éltek a kert különböző pontjain. Az átalakítást a városligeti intézmény saját erőből hajtotta végre, összesen mintegy 12 millió forintos költséggel. A madagaszkári élővilág bemutatását, illetve egyes madagaszkári fajok természetvédelmi célú szaporítását a magyar főváros állatkertje különösen fontosnak tartja. A szigetország élővilágának különlegessége a nagy fajgazdagságban, illetve a csak ott honos, úgynevezett endemikus fajok nagy számában rejlik. Nem véletlen, hogy a 2006/2007-es szezonban az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) tizenkét hónapos kampányt szervezett a madagaszkári élővilág védelme, bemutatása és megismertetése érdekében, amelyben akkor Állatkertünk is részt vett. A Madagaszkár ház térségében négy különböző makifajjal ismerkedhet meg a közönség. A vörös varik (Varecia variegata rubra) és a gyűrűsfarkú makik (Lemur catta) már korábban is az Állatkert lakói voltak, mi több, utóbbiak éppen a tavalyi esztendőben kaptak tágas, és a nagyközönség által is bejárható kifutót. A vöröshomlokú makikat (Eulemur rufus) már a Madagaszkár ház kialakításával összefüggésben szerezte be az Állatkert, jóllehet ezek az állatok a tavalyi év második felében megérkeztek Budapestre, sőt, azóta sikeresen szaporodtak is. A nemrég érkezett szerecsenmakikat (Eulemur macaco) viszont eddig egyáltalán nem láthatta a nagyközönség. Ez utóbbiak különlegessége egyébként, hogy – a gyűrűsfarkú makikhoz hasonlóan – olyan férőhelyen kerültek elhelyezésre, ahol a közönség be is mehet az állatok közé. A négy makifaj közül a vöröshomlokú és a gyűrűsfarkú makikról európai törzskönyvet (ESB) is vezetnek, a vörös varik és a szerecsenmakik esetében pedig összehangolt fajmegmentő tenyészprogramot (EEP) is működtetnek az európai állatkertek. Így e fajok tartása, bemutatása és szaporítása komoly természetvédelmi jelentőséggel is bír. A makikon kívül természetesen más madagaszkári fajokat is láthatnak a látogatók. Akad itt madagaszkári talajlakó boa (Acrantophis dumerili), „mosolygós” nappali gekkó (Phelsuma madagascariensis), párduckaméleon (Furcifer pardalis) és paradicsombéka (Dyscophus antongilii) is. A biológiai sokféleség „forró pontja”
|
Horoszkóp
Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.Hírlevél feliratkozás
Fogyókúra - Konyha
Legyünk tudatosak a fogyókúránk során is
Hazánkban egyre több fogyókúrás készítmény, eljárás és módszer...
Legolvasottabb cikkek
Hírek a nagyvilágból
Sztár Hírek
Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra
A Király testvérek mellett a Comact Disco, Caramel és Fábián Juli is úgy érzi,...
Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért
Új vetélkedővel rukkol elő a TV 2. Vasárnap délelőttönként a kereskedelmi csatorna műsorán elindultak...
