|
Számos olyan növénnyel találkozhatunk környezetünkben, amiről nem is sejtjük, hogy a gyökerének, szárának, bogyójának vagy termésének elfogyasztása súlyos tragédiához vezethet. A mérgező növények többsége, ugyanis csak nagy mennyiség elfogyasztása után káros az egészségre, mégis érdemes vigyázni velük.
Amennyiben úgy döntünk, hogy a kertünkbe mérgező növényt ültetünk, fontos, hogy a gyerekeinket tájékoztassuk az adott növény veszélyességéről.
Azok a növények, amelyek az emberekre nézve ártalmasak, azok a háziállatainkra is veszélyesek lehetnek. Ezért fontos, hogy biztosítsuk számukra a nekik megfelelő növényi eredetű tápanyagforrásokat, nehogy a kertünkben található mérgező növények valamelyikét keressék fel táplálékukként.
A mindenki számára igen közkedvelt növények között is rengeteg mérgező növény található. Az egyik ilyen növény a gyöngyvirág. A gyöngyvirágnak mind a tavasszal nyíló virága, szára, levele, mind pedig az ősszel a virágzatból kifejlődő piros borsó nagyságú termése mérgező. A mérgezés legjellemzőbb tünetei az émelygés, hányás, hasmenés és a hasi fájdalmak. Az aranyesőt szinte minden kertben megtalálhatjuk, azonban az is a halálosan mérgező növények csoportjába sorolhatjuk. A termése az ami a legnagyobb veszélyforrást jelentheti az emberi szervezet számára. A nadragulya minden része mérgező. Elfogyasztását követően nyugtalanság, izgalom, sírógörcs jelentkezik, súlyos mérgezés esetén epilepsziás rohamot, kómát is eredményezhet. A sárgaakácnak szintén minden részében megtalálhatóak a mérgező anyagok. Mérgezés tünetei, száj- és torokégés, fej- és gyomorfájás. A Vérehulló fecskefű szárában található tejnedv, szájba kerülve égető érzést, hányást, hasmenést, hasi görcsöket, szapora légzést, vagy akár szívmegállást is okozhat. A maszlagnak szintén minden része mérgező, mindemellett igen rossz illatú. Mérgezés esetén nyugtalanságot, beszédzavart, sírógörcsöt, eufóriát, hallucinációt is okozhat. A fagyöngy bogyói szintén mérgezőek. A mérgezés legjellemzőbb tünete a szédülés. A magyalnak a piros bogyói a mérgezőek. Elfogyasztása után erős émelygés lép fel. A gyűszűvirágnak minden része, így bíborszínű virágai is mérgezőek. Tünetei a fejfájás, émelygés, szédülés, aluszékonyság és a gyomorfájás. A fagyal levele, kérge, és fekete bogyói is mérgezőek. A bürök minden része mérgező. Vigyázzunk, hogy kinézete miatt ne keverjük össze a petrezselyemmel. A mérgezés legjellemzőbb tünetei a reszketés, émelygés, izomgyengeség és a torokfájás. A tiszafának szintén minden része mérgező. A mérgezés elsődleges tünetei az émelygés, verejtékezés, reszketés és a hasmenés. A leandernek minden része mérgező, heves hányást, hasmenést okoz. A réti boglárkának zölden minden rész mérgező, megszárítva azonban már nem.
A kevésbé ismert növények között is számos mérgező növény található. Minden része mérgező a következő növényeknek: angyaltrombita, kikerics, sisakvirág, ördögcéma, fekete hunyor, boróka, kökörcsin, salamonpecsét, erdei pajzsika, díszpipacs, rekettye, szellőrózsa, borsos varjúháj, medvetalp, cserszömörce, pipacs, szulák, mák, üröm. A termése mérgező: csillagfürt, ricinus, csucsor, alkörmös lilaakác, vadgesztenye, bangita. Kerüljük el a bogyóit: kontyvirág, boroszlán, lonc, vörösgyűrű som, madárbirs, tűztövis, hóbogyó madárbirs, labdarózsa, fürtös bodza, gyalogbodza, mahónia, berkenye, borostyán. Levéle vagy virága okozhat mérgezést: thuja, pünkösdirózsa, tőzegrozmaring, borsófa, borostyán, dunafürt, havasszépe, vadszőlő, labdarózsa, hegyi babér, ecetfa, bangita, begónia, indiai vadkender, kapotnyak, körömvirág.
|