Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Hiba
  • XML Parsing Error at 1:184. Error 9: Invalid character
Receptek
Szilveszteri malacsült.

Hozzávalók: 1 bőrös malaclapocka, 2 szelet füstölt szalonna, 10 dkg zsír, 2 dl sör, 1 fej káposzta, só,
őrölt bors, 1 csapott evőkanál cukor, pezsgő, étolaj. Elkészítés: A megmosott bőrös lapockán a bőrt szép kockásra bevagdossuk, a húsos részt és
a vágásokat enyhén megborsozzuk, majd az egészet megsózzuk. Zsírral bekenjük, és közepes
hőmérsékletre előmelegített sütőben másfél-két óra alatt szép pirosra sütjük. Közben sörbe mártogatott
szalonnával kenegetjük. A káposztát megmossuk, a torzsát kivágjuk, majd egyenletesen vékonyra
legyaluljuk. Kevés olajban megpirítunk 1 csapott evőkanál cukrot, és beletesszük a káposztát. Nagy
lángon kevergetve felpirítjuk, majd kevés pezsgőt adunk hozzá, és erős tűzön, állandóan kevergetve
addig pároljuk, míg kissé összeesik, és a leve elpárolog. Kóstolgatva fűszerezzük kevés sóval és
borssal. Fedővel letakarjuk, gyenge tűzön, gyakran kevergetve készre pároljuk. A pirosra sült bőrös
húst pezsgős káposztával körítve tálaljuk.

Jó tanács: Igyekezzünk úgy időzíteni, hogy sütés után azonnal tálalhassuk a malacot, mert ha melegen
tartás céljából fedővel vagy zsírpapírral letakarjuk, a finom, ropogós malacbőr megpuhul.

 

Hírek a nagyvilágból

John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon


Ha tavasz akkor tavaszi fesztivál. Amióta...
Menyasszonyi trend 2012

Menyasszonyi trend 2012


Menyasszonyi trendek 2012 Az idén visszatérő természetes...

Sztár Hírek

Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra

Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra


A Király testvérek mellett a Comact Disco, Caramel és Fábián Juli is úgy érzi,...
 Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért

Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért


Új vetélkedővel rukkol elő a TV 2. Vasárnap délelőttönként a kereskedelmi csatorna műsorán elindultak...