Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

Hiba
  • XML Parsing Error at 1:184. Error 9: Invalid character
Egészség
A 3 leggyakoribb bőrrák

A nyár vége az egyik legjobb időszak arra, hogy ellenőriztessük bőrünk állapotát, hiszen az UV-sugárzás a pozitívumai mellett sajnos a bőrdaganatok kialakulását is befolyásolja. A három leggyakoribb bőrrák fajtáról és a korai felismerés jelentőségéről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyásza, kozmetológusa beszélt.

Basalioma

Ez a leggyakoribb bőrdaganat fajta, ám szerencsére a legjobban gyógyítható is, amely
leginkább a napfénynek kitett testfelszíneken alakul ki. Viszonylag lassan növekszik,
azonban a mélyebb szövetekre terjedve akár a csontokat, porcokat is „elrághatja”, viszont
áttétet más szervekbe nagyon ritkán ad. A felületes forma fagyasztással, speciális krémmel,
fénykezeléssel (PDT), a nagyobb, súlyosabb forma műtéttel teljes mértékben gyógyítható,
de később kiújulhat, ezért rendszeres utánkövetés szükséges. Nincs olyan állapot, amely
felhívhatná a figyelmet a később kialakuló basaliomára, hiszen előzmények nélkül, ép bőrön
jelenik meg. Elsősorban azokon alakul ki, akik életükben sokat tartózkodtak napfényen,
többször leégtek, ill. rendszeresen szoláriumoznak. Akik ásott kút vizét itták korábban,
szintén hajlamosabbak basaliomára, a vízben lévő arzéntartalom miatt. Mivel kialakulását
leginkább az UV-sugárzás befolyásolja, így mindenképpen a megelőzésre, a megfelelő
fényvédelemre kell helyezni a hangsúlyt.
- Mire kell felfigyelni? Figyeljünk, ha találunk olyan halványvörös, hámló, vagy
gyöngyházszínű, tágult ereket tartalmazó elváltozást, amely esetleg viszkethet is. Ha sérülést
követően nem gyógyuló, esetleg vérző seb, fekély alakul ki.

Spinalioma

A második leggyakoribb bőrrákfajta a bőr felszíni rétegeiből, az úgynevezett tüskéssejtekből
indul ki, és áttétet is képezhet más szervekben (nyirokcsomók, tüdő, csont). Nem kizárólag
a napfénynek kitett területeken alakul ki – bár az UV-sugárzás jelentős kockázati tényező -,
előfordulhat például a száj nyálkahártyáján, nemi szerveken is. Megjelenésében az ionizáló
sugarak, kémiai anyagok (mint pl. a kátrány, arzénszármazékok), Human papilloma vírus
(HPV) is szerepet játszanak. Ha időben észlelik, műtéttel vagy sugárkezeléssel eredményesen
gyógyítható.
- Mire kell felfigyelni? Mindenképpen gyanús a bőrön megjelenő új képlet, amely
nem gyógyuló sebre emlékeztet. Figyelni kell a meglévő krónikus bőrgyulladások
kifekélyesedésére is.

Melanoma malignum

A legsúlyosabb bőrdaganat fajta, a bőrrák okozta halálozások 75 százalékáért felelős,
bár szerencsére ez a legritkább típus is egyben. Jellemzően a bőrben elhelyezkedő
melanocytákból, bőrfestéket termelő sejtekből indul ki, áttétet adhat a tüdőbe, agyba, májba,
csontokba és akár halálos is lehet. A háttérben állhat egy festékes anyajegy sérülése, többszöri
leégés is. Éppen ezért az egyik legnagyobb kockázatot a rendszeres UVA sugárzás jelenti,
de az UVB-nek is szerepe van – így nem csak a napfény, de a szolárium is növeli a rizikót.
Nemcsak meglévő anyajegyből alakul ki, az esetek 2/3-ában újonnan keletkezik a bőrön.

Érdemes ellenőriztetni a nagyméretű, nagyszámú, valamint a veleszületett anyajegyeket is,
hiszen a bár a betegség viszonylag gyorsan ad áttétet, ha időben észreveszik, a melanoma is
gyógyítható.
- Mire kell felfigyelni? Amennyiben egy anyajegy szabálytalan alakúvá válik, sötétedik,
esetleg szürkés részletet kezd el tartalmazni, hirtelen megnő, vérzik, viszket, illetve ha

olyan új anyajegy jelenik meg rajtunk, ami színben, alakban eltér a többitől, feltétlenül
bőrgyógyászhoz kell fordulni.

Az ellenőrzés életet menthet

Bőrgyógyászati ellenőrzés évente mindenkinek javasolt, de akinek sok, vagy szabálytalan
anyajegye van, családjában előfordult melanoma, annak ennél gyakrabban ajánlatos részt
vennie szakorvosi vizsgálaton. – figyelmeztet dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical
bőrgyógyásza, kozmetológusa.
A bőrgyógyász egy speciális nagyító (dermatoszkóp) segítségével megvizsgálja az
anyajegyek szerkezetét, s kiszűri azokat, amelyek veszélyforrást jelentenek, illetve azzá
válhatnak. Szerencsére ma már léteznek olyan számítógépes anyajegyszűrő programok,
melyekkel nemcsak alaposabban lehet vizsgálni az anyajegyeket, de rögzíteni is lehet őket,
ezért később össze lehet hasonlítani az így készült fotókat. Így pontosan meg lehet mondani,
hogy változott-e és esetleg szükséges-e eltávolítani. Ha egy gyanús anyajegyet időben, sebészi
úton eltávolítunk, akkor megakadályozhatjuk, hogy ebből később melanoma alakuljon ki.
Az önvizsgálat, a rendszeres bőrgyógyászati kontroll és a megfelelő fényvédelem, akár az
életünket is megmentheti!

www.oxygenmedical.hu

 

Hírek a nagyvilágból

John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

John Malkovich a Budapesti Tavaszi Fesztiválon


Ha tavasz akkor tavaszi fesztivál. Amióta...
Menyasszonyi trend 2012

Menyasszonyi trend 2012


Menyasszonyi trendek 2012 Az idén visszatérő természetes...

Sztár Hírek

Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra

Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra


A Király testvérek mellett a Comact Disco, Caramel és Fábián Juli is úgy érzi,...
 Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért

Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért


Új vetélkedővel rukkol elő a TV 2. Vasárnap délelőttönként a kereskedelmi csatorna műsorán elindultak...