|
Halak
|
|
Előző életéből rendszeretetet, precizitást, pontosságot és maximalizmust hozott. Szerette a kiszámítható dolgokat, csak úgy érezte magát biztonságban, ha minden lépését előre megtervezte, a meglepetések lehetőségét pedig a minimálisra csökkentette. Sokat dolgozott, igazán szorgalmas ember volt, aki a munkájával akarta bizonyítani a világnak, hogy mennyire értékes és fontos. Tette mindezt azért, mert önbizalma meglehetősen kicsi volt, és szeretett volna mindenkinek megfelelni. Mivel a kézzelfogható dolgok világában nagyon otthonosan mozgott, csak azt hitte el, amit bizonyítva látott, és ami beleillett az elképzeléseibe.
Ebben az életében azt kapta feladatul, hogy engedjen teret a megfoghatatlannak is. Távolodjon el egy kicsit a racionalitástól, nyíljon meg a transzcendencia felé, fektessen hangsúlyt a lelki fejlődésére. Fogadja el, hogy nem minden tervezhető és előre látható az életében, próbáljon meg együtt élni a változásokkal. Legyen rugalmasabb, és ne féljen azoktól a dolgoktól, amiket még nem ismer. Ha befogadóbban áll a dolgokhoz, sokkal teljesebb életet élhet, megtanulhat hallgatni a belső hangjára, az intuícióira. Gyakorolja az önzetlenséget és az önfeláldozást is.
|
|
Bak
|
|
Előző életéből a család megtartó erejét, a szeretetteljes összetartozás érzését hozta. A család, mint egy védőburok megvédte a külvilág problémáitól, ezért nem kellett szükségszerűen felnőnie a feladataihoz, vagy akár felelősséget vállalnia a döntéseiért. Bárhogy is alakult, a családra mindig számíthatott, ezért különösebben fontos célokat sem határozott meg, inkább másokra hagyatkozott.
Ebben az életében azt kell megtanulnia, hogy miként tud egyedül boldogulni az életben. Ez egy nagyon fontos lépés a felnőtté válás terén. Nem testálhatja a felelősséget a szeretteire, csak magára számíthat. Meg kell hoznia az életét befolyásoló fontos döntéseket úgy, hogy nem támaszkodhat, és nem is bújhat el a család háta mögé. Felelősséget kell vállalnia az életéért és a tetteiért. Le kell válnia a családjáról, és egészséges kapcsolatot kell kialakítania velük. Nagy hangsúlyt kell fektetnie a karrierjére és a távolabbi céljaira is.
|
|
Nyilas
|
|
Előző életéből könnyedséget, mozgékonyságot és jó kommunikációs készséget hozott. Nem szívesen döntött semmiben, inkább kivárt, hátha később másképp alakulnak a dolgok. Szívesen tanult, képezte magát, széles érdeklődési köre volt, de elmélyülni nem szeretett semmiben, beérte azzal, hogy megismerje a dolgokat, esetleg továbbadja másoknak is a megszerzett információkat.
Ebben az életében az a feladata, hogy kialakítsa a saját világképét, meghozza a saját döntéseit, legyen szó bármilyen helyzetről. Utazzon sokat, ismerjen meg más kultúrákat, népeket, szélesítse szellemi horizontját. Használja fel a már megszerzett jó kommunikációs adottságait is. Folytasson felsőfokú tanulmányokat, specializálódjon egy szakterületre, és abban igyekezzék a legmagasabb szintre eljutni. Tanulmányozza a különböző szellemi, politikai, vallási irányzatokat és határozza meg egyértelműen, hogy mivel tud azonosulni, mi az, amit belső meggyőződéssé tud tenni Önmaga számára is.
|
|
Skorpió
|
|
Előző életéből erős birtoklási vágyat, kényelemszeretetet, illetve élet élvezetet hozott. Az evés, ivás, szórakozás, vagy az érzéki örömök kiemelten fontos szerepet játszottak életében. Szeretett minél több dolgot felhalmozni, és nem szívesen mondott le semmiről, amit egyszer már megszerzett. Mindig többet és többet akart, mert csak így érezte magát biztonságban. Ezt a hozzáállást követte érzelmi kapcsolataiban is. Birtokló, féltékeny természetű ember volt, ragaszkodásával szinte megfojtva a társát. Minden veszteség megviselte és félelemmel töltötte el, ezért kerülte a kockázatos helyzeteket, igyekezett biztosra menni, akár a pénzügyek terén, akár a magánéletben.
Ebben az életében az a feladata, hogy tanuljon meg elengedni. Legyen szó anyagi javakról, emberekről, vagy érzelmi kötődésekről. Nem könnyű feladat, de a fejlődéséhez szükségszerű és elengedhetetlen. Minél makacsabban ragaszkodik, annál nehezebb feladatok elé állítja az élet. Ha megtanul önként lemondani dolgokról, vagy nem próbálja visszatartani azt, aki menni akar, akkor bár fájdalmas az elengedés, de ez által megélheti az átalakulást és az értékrendje átrendeződését is. Ebben nagy segítségére lehet az ezotéria, választ adhat a miértekre és a hogyanokra, és támasza lehet a nehéz pillanatokban is. Fontos, hogy megélje és megértse a dolgok elmúlását, majd újjászületését. Nézzen szembe a halál tényével és lássa meg ebben is egy új kezdet lehetőségét.
|
|
Mérleg
|
|
Előző életéből harcos energiákat, küzdelmes tapasztalatokat hozott. Heves, impulzív, törekvő ember volt, aki mindig elérte, amit akart, de viselkedését jó néhányan agresszívnek, vagy erőszakosnak érezhették. Mások érdekeit nem szívesen helyezte előtérbe, egoista életszemlélete megnehezítette párkapcsolatát, ahol hajlamos volt akaratát a társára erőltetni.
Ebben az életében az a feladata, hogy háborúzás helyett tanuljon meg békét kötni. Fektessen nagy hangsúlyt a belső békére, a harmóniára, amit osszon meg szeretteivel is. Kerülje a hirtelen kirohanásokat, illetve az akaratosságot. Törekedjen arra, hogy minél többször és többféle formában kerüljön kapcsolatba a külvilággal. Párkapcsolatában legyen tudatos, figyelje a saját viselkedését, és ha azt tapasztalja, hogy túl erőteljes vagy irányító, akkor húzódjon vissza. Keresse a lehetőségét annak, hogy párja kívánsága is érvényesülhessen. Vitás helyzetekben legyen kompromisszumkész, ha pedig mások kerülnek konfliktushelyzetbe, akkor vállalja magára a békéltető szerepét.
|
|
Szűz
|
|
Előző életéből önzetlenséget, jószívűséget és némi naivitást hozott. Egy igazi álmodozó volt, minimális realitásérzékkel, és ezzel bizony jó néhányan vissza is éltek. Valószínűleg jól rászedték, vagy becsapták az előző életében, ezért mindent elölről kellett kezdenie. A kiszolgáltatottság és a bizonytalanság érzését magával hozta ebbe az életébe is.
Ebben az életében az a feladata, hogy megtanuljon átgondoltan, szisztematikusan, szinte "földhöz ragadtan" gondolkodni és cselekedni. Életében legyen rend és rendszer. Fektessen hangsúlyt a higiéniára, az életmódjára és a táplálkozására. Sokszor érezheti az előzőekből hozott bizonytalanságot, hogy nincs kellő tapasztalata a dolgokhoz, vagy nem tudja, hogy mivel is kellene foglalkoznia. Ezt csak racionális gondolkodással és józansággal tudja ellensúlyozni. Ne fogjon egyszerre túl sok dologba, ügyeljen arra, hogy ne ússzon el akár a munkájával, akár a mindennapi teendőivel. Szigorú rendszer szerint élje a napjait, így szép lassan kialakulhat az a biztonság és stabilitás, ami végül a belső szilárdságot is létbe hívja majd Önnél.
|
|
Oroszlán
|
|
Előző életéből a jó csapatjátékos attitűdjét hozta. Valószínűleg egy nagyobb közösség vagy csoport tagjaként élt, ezért nagyon ért ahhoz, hogy mi módon kell másokkal együttműködni, együtt tevékenykedni, vagy valamit csapatmunkában létrehozni. Egyéni döntéseket ritkán hozott, inkább követte a többség szándékát, ez így kényelmesebb volt, mint valamit önállóan megalkotni.
Ebben az életében az a feladata, hogy merje megmutatni magát a világnak. Sokszor nem érez elegendő önbizalmat ehhez, de most ezt kell megtanulnia. Az Önben meglévő kreativitás, mely már az előző életében is megjelent, most arra vár, hogy végre kibontakoztassa. Fontos, hogy szerepeljen minél többet, egy kisebb baráti társaság, vagy akár a nagy nyilvánosság előtt. Önállóságot kell tanulnia, ezért törekedjen arra, hogy csak akkor vonjon be másokat a problémái megoldásába, ha már végleg nem boldogul. Baráti társaságban ragadja magához a vezető vagy hangadó szerepet, nyugodtan próbálja ki, hogy miként tud másokat motiválni, vagy összehozni egy cél érdekében. Törekedjék arra is, hogy kipróbálja magát olyan szabadidős tevékenységekben, amit egyedül kell végezni.
|
|
Rák
|
|
Előző életéből pontosságot, precizitást, alaposságot és keménységet hozott. Megtanult rendet tartani mind a tárgyai, mind az érzelmei között. Nehezen mutatta ki érzéseit, ezért már a családalapítással is gondjai lehettek, ha pedig családban élt, akkor nehezen birkózott meg azzal, hogy kellő empátiával és melegséggel viszonyuljon hozzájuk. Céltudatossága miatt rendre alárendelte magánéletét a karrierjének vagy a munkájának. Ez pedig idővel beszűkültté tette és elmagányosította.
Ebben az életében az a feladta, hogy változtasson a régi beidegződéseken. Tudatosan törekedjen arra, hogy legyen családja, és gondoskodjon róluk mind érzelmileg, mind anyagilag. Meg kell tanulnia kinyílni és beszélni az érzéseiről, illetve mások érzéseit befogadni, elfogadni. Helyezzen hangsúlyt az empátiára, ne legyen túl szigorú másokhoz. Ha olyan élethelyzetbe kerül, hogy másokat, akár idegeneket kell gyámolítania, azt is vállalja fel és a lehető legnagyobb odaadással végezze.
|
|
Ikrek
|
|
Előző életéből kiforrott erkölcsiséget, morális tartást és az elvont dolgok iránti szenvedélyt hozott. Magasan képzett, komoly szellemi energiákkal bíró ember volt, aki saját hivatásában igazán kimagasló eredményeket tudott felmutatni. Éppen ezért előszeretettel osztotta jó tanácsait, ha kellett, még a magasan szárnyaló erkölcsi prédikációktól sem riadt vissza. Úgy gondolta, Ön már egy magasabb perspektívából jobban átlátja az adott helyzetet, ezért sokszor elhamarkodottan ítélt meg embereket vagy helyzeteket.
Ebben az életében pont ezen kell változtatnia. Erkölcsi témákban legyen rugalmasabb, megértőbb. Mások ügyeiben ne nyilvánítson azonnal véleményt, hagyjon időt arra, hogy a különböző információk eljussanak Önhöz, és csak akkor nyilatkozzon, ha képes elfogulatlanul ítélni. Birkózzék meg azzal a ténnyel, hogy nem mindig Önnek van igaza, ez megkönnyíti majd az emberekhez való kapcsolódását. Folyamatosan tanuljon, képezze magát, használja ki már meglévő természetes kíváncsiságát és próbáljon ki új dolgokat. Nem fontos, hogy mindent a legmagasabb szinten űzzön, elég, ha jól érzi magát abban, amivel foglalkozik.
Próbáljon minél több emberi kapcsolatot kialakítani, kommunikáljon másokkal, anélkül, hogy föléjük kerekedne. Törekedjen arra, hogy a megszerzett információkat megossza másokkal, főleg, ha tudja, hogy ezzel segíthet valakin.
|
|
Halak
|
|
A Halak jegyűeknek nagyon sok munkával indul ugyan ez a hónap, de örömmel tapasztalhatják, hogy nemcsak a munka gyümölcsét arathatják le, hanem belsőleg is megnyugszanak, elégedettek lesznek.
A szerelemben illetve a párkapcsolatban több odafigyelésre lesz szükség, mert társuk úgy érezheti, hogy nem beszélgetnek vele eleget. Pedig több időt fordítanak rá, csak talán a tevőleges dolgokra koncentrálnak, és a lelki síkot hanyagolják egy kicsit.
A pénz miatt sokat aggódnak mostanság, ha nem a sajátjuk miatt, akkor a szeretteik, gyermekük, vagy szüleik helyzetén javítanának szívük szerint. Ám most inkább erkölcsi segítséget nyújthatnak, mint anyagit, bár ez sem elhanyagolható.
|
|
Vízöntő
|
|
A Vízöntők számára kedvezően alakul ez a hónap. Munkájuk által ismertségre, elismerésre vagy akár népszerűségre is szert tehetnek. Egy kevés plusz munka is adódik most, és ez természetesen az anyagi helyzetükön is érződik. Arra azonban ügyelniük kell, hogy ne kényelmesedjenek el, továbbra is kitartóan kell dolgozniuk a céljaikért.
A párkapcsolat terén az alkalmazkodás a kulcsszavuk, és az érzelmeik kimutatására érdemes nagyobb figyelmet szentelniük. Akik még nem kötelezték el magukat, azok számára most jött el az idő arra, hogy ezt megtegyék. Alkalmas az október eljegyzésre, lánykérésre vagy az esküvő szervezésére is.
A magányos Vízöntők hajlamosak lesznek bezárkózni, vagy az otthoni teendőikkel bíbelődni. Talán itt lenne az ideje átgondolni, hogy miért vannak még mindig egyedül, úgy tűnik, ez a hónap segíthet abban, hogy egy-két dolgot végleg lezárjanak, vagy megszabaduljanak néhány nyomasztó lelki tehertől.
|
|
Bak
|
|
A Bakok túl sokat foglalkoznak a pénzügyeikkel, és októberben a párkapcsolati konfliktusaik jó része is a pénz beosztása, illetve felhasználása miatt van. Amint ellenállásba ütköznek, azonnal visszahúzódnak a csigaházukba és ez nem tűnik jó taktikának. Ha páncélt húznak magukra, akkor esélyük sincs arra, hogy társuk utat találjon Önökhöz. Sokkal jobb lenne, ha megpróbálnának nyitottak és befogadóak maradni, legyen bármiről is szó. Ebben a hónapban jó lenne áldozni a tanulásra, vagy esetleg egy tanfolyamra befizetniük, mert az idő nagyon is megérett már erre.
A munkában kiváló ötlettel rukkolnak elő, ezt sokan értékelik majd. Ám fizetésemelésre egy jó darabig még ne számítsanak, most abból kell megélniük, amennyit keresnek.
Szomszéddal, ismerőssel vitába keveredhetnek, valaki konkrét kárt okozhat most, emiatt meglehet, hogy sokáig nem állnak majd szóba egymással.
|
|
|