- Hiba
|
Előző életéből rendszeretetet, precizitást, pontosságot és maximalizmust hozott. Szerette a kiszámítható dolgokat, csak úgy érezte magát biztonságban, ha minden lépését előre megtervezte, a meglepetések lehetőségét pedig a minimálisra csökkentette. Sokat dolgozott, igazán szorgalmas ember volt, aki a munkájával akarta bizonyítani a világnak, hogy mennyire értékes és fontos. Tette mindezt azért, mert önbizalma meglehetősen kicsi volt, és szeretett volna mindenkinek megfelelni. Mivel a kézzelfogható dolgok világában nagyon otthonosan mozgott, csak azt hitte el, amit bizonyítva látott, és ami beleillett az elképzeléseibe. Ebben az életében azt kapta feladatul, hogy engedjen teret a megfoghatatlannak is. Távolodjon el egy kicsit a racionalitástól, nyíljon meg a transzcendencia felé, fektessen hangsúlyt a lelki fejlődésére. Fogadja el, hogy nem minden tervezhető és előre látható az életében, próbáljon meg együtt élni a változásokkal. Legyen rugalmasabb, és ne féljen azoktól a dolgoktól, amiket még nem ismer. Ha befogadóbban áll a dolgokhoz, sokkal teljesebb életet élhet, megtanulhat hallgatni a belső hangjára, az intuícióira. Gyakorolja az önzetlenséget és az önfeláldozást is.
|
Horoszkóp
Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.Hírlevél feliratkozás
Fogyókúra - Konyha
Legyünk tudatosak a fogyókúránk során is
Hazánkban egyre több fogyókúrás készítmény, eljárás és módszer...
Legolvasottabb cikkek
Hírek a nagyvilágból
Sztár Hírek
Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra
A Király testvérek mellett a Comact Disco, Caramel és Fábián Juli is úgy érzi,...
Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért
Új vetélkedővel rukkol elő a TV 2. Vasárnap délelőttönként a kereskedelmi csatorna műsorán elindultak...
