Valentin napja magyarán Bálint az utóbbi időben kicsit kinőtte magát. Ma már nem csak a Bálintokat ünnepeljük ezen a napon, hanem a szerelmeseket is. Na de ha Bálint akkor miért Valentin? És hogy jönnek ide a szerelmesek?

A kérdések megválaszolásához elég messzire kell visszanyúlnunk az időben, mondhatni a kezdjük a kályhától a történetet. Főhősünk Bálint, (az eredeti) nem más mint egy harmadik században élt  püspök, aki akkoriban csodatévő erejével visszaadta egy vak lány látását, miközben hite miatt börtönben várta kivégzése napját. II Claudius császár ugyanis tűzzel vassal irtotta a keresztényeket. Bálint azaz latin nevén Valentin pedig keresztény szokásoknak megfelelően esketett össze fiatal szerelmespárokat, sőt mi több, virággal is megajándékozta őket, amelyeket a saját kertjéből szedett. A történet itt még nem ér véget, hiszen ez csak arra utal, hogy Valentin püspök az egy igaz isten nevében házasságkötésre buzdította a jegyeseket. A monda másik része szerint maga Bálint is szerelmes lehetett, méghozzá a börtönőr lányába, akinek halála napján búcsúüzenetet küldött  „a te Bálintod aláírással”. A szokás sokak szerint e történetből eredeztethető. Kérdéses azonban, hogyan lehet egy vallása és annak tanításai mellett elkötelezett egyházfi ( a kereszténység kezdetén járunk, messze a középkori elhajlásoktól) szerelmes. Ez felettébb furcsává teszi a püspök történetét, ráadásul kérdéses, hogy ilyen érzelmek kimutatása ellenére a 14. században valóban szenté avathatták e az erkölcsükről elhíresült egyházfők. Sokkal valószínűbb, az a történet, miszerint Bálint a börtönőr kislányának meggyógyítása után megkeresztelte az egész családot, amelynek hírét véve a császár azonnali halállal súlytotta a papi méltóságot. Valentin tehát így keveredett a történetbe.

A sztorinak azonban van egy másik, pogány ága is, ahogyan a halottak napjának, avagy a haloween éjszakájának is. A rómaie pásztorünnepet szintén február 13-15 között tartották. Ennek a rendezvénysorozatnak a keretein belül pedig tisztító és termékenységet elősegítő szertartásokat tartottak, melyhez kapcsolódik a főleg nők által tisztelt Junó istennőhöz kapcsolható hagyomány, mely azt tartja, hogy február 14-én a fiatal római lányok Junó templomába mentek, és ott fordultak hozzá jóslatért a megfelelő partner megtalálásához. S míg a plebsz inkább a pogány hagyományokat követve a termékenységhez, megtisztuláshoz, pártaláláshoz keresett megoldást a rituálék segítségével a patrióták virággal lepték meg asszonyaikat.

A kétféle eredet az idők folyamán összemosódott, de egy biztos, hogy neve napján azóta is főleg virágot és ajándékot adományoztak egymásnak az összetartozó párok.

A Valentin napra szakosodott iparágak azonban oly annyira kinőtték magukat, hogy a klasszik virág és a csokibonbon már- már kommersz mi több ciki változatnak tűnik, így egyre elrugaszkodottabb és valjuk be gicsessebb megoldásokat kínálnak boltról boltra az odatévedt gyanútlan szerelmeseknek. Néha talán érdemes lenne megálni egy – egy ilyen kirakat előtt és elgondolkodni, vajon a szerelmeseknek csak egy napjuk van arra, hogy kifejezzék egymás iránti érzelmeiket. Vajon tényleg ezen az egy napon kell virággal, csokival, plüssmacival felvértezve hazaérkezni és azt mondani szeretlek? És akkor mi történik az év maradék 364 napjában.