A véleményem az, hogy ha az ember fia/lánya eléri a mágikus 16 éves kort, amikor már elviekben nem tanköteles és munkára is fogható, júniusban az iskola végeztével egészen nyugodtan el lehet küldeni munkát vállani a nyárra, vagy legalábbis egy hónapra. Na nem azért, hogy pénzt adjon a családi kasszába (bár ha szükséges akkor azért is), hanem hogy szokja a nyomást.

Minket nem küldtek sem tavaly, sem idén, egyszerűen úgy éreztük, jó volna pénzt (is) keresni a nyáron, nem csak céltalanul élni bele a nyárba.

Szóval tavaly már megtapasztaltuk, hogy milyen amikor napi 8 órát kell eltöltened fizikai munkával, hogy mennyit kapsz a munkádért, hogy mennyire fáraszt le egy nap a gyárban. Igaz, hogy csak egy hónapot töltöttünk ott, de mindenképp tanulságos volt. Mert az egy dolog amikor az ember fia elmegy munkátvállalni a nyáron, hogy meglegyen a hőn áhított gitár, nyaralás, bringaalkatrész, iPod, stb., de mindjárt más kilátásba helyeződik az egész, ha azt tartjuk szem előtt, hogy a minimálbéren, egy hónap alatt megkeresett 64 ezer magyar forint, amit mi kvázi egy-az-egyben elverünk élvezeti cikkekre, más a létfenntartására kénytelen költeni. Fizeti a törlesztőrészletet, az ilyen-olyan számlákat, na meg kaját vesz a családnak.
Ami szintén döbbenetes volt, hogy a néni aki akkor augusztusban ment nyugdíjba, nemhogy ugyanannyit keresett mint mi, hanem egy árnyalatnyival még kevesebbet is, mert levontak valami nyugdíjakármit is a béréből.

Érdekes volt…

Az idei melónk nem volt annyira fárasztó mint a tavalyi. Nem is a fárasztó a jó szó, talán inkább az idegőrlő lenne a találó. Tavaly gyakran álltunk gépsorok mellett, csináltuk napokig ugyanazt a munkafázist, míg most egészen más munkahelyen egészen más feladataink voltak és még óránként 50 Ft-tal többet is kerestünk. Jó volt, hogy nem reggel hatra, hanem csak hétre kellett bejárni, bár így mire hazaért az ember, megfürdött, megebédelt már kapásból délután négy felé járt az idő és természetesen hulla fáradt is volt.
Idén már nem volt annyira sokkoló, hogy “bazeg, 8 óra az 8 óra és ez nem holmi padban ücsörgés”, tudtuk, hogy nagyjából mire számíthatunk. A biztos, hogy sok tanítási napon fogom még visszasírni a napokat amikor üdítőt terítettünk Vásárhelyen, minden második kocsmában megkínáltak kólával és röhögtünk a sofőrrel, nem beszélve arról, hogy még pénzt is kerestünk, ellentétben az iskolával, ahol csak szellemileg gazdagodunk (már amikor).

Idén az utolsó héten/hetekben jött ez a lehetőség, előtte még gondolkoztam is, hogy eléggé hajtós volt ez az évem, lehet hogy rám férne egy kis lazítás, de így visszatekintve, marhára eluntam volna magam plusz egy hónapig itthon.
Remélem jövőre szintén találunk valami melót, csak úgy, lazításképp az érettségik után. Üdítőt teríteni speciel szívesen visszamennék, de a falkaparás, téglapucolás, söprögetés napi 8 órában nem hiányzik annyira, hogy ne bírnám ki nélkülük.
Kíváncsi vagyok milyen lehet esetleg pincérkedni, bár az teljesen más munkaidőt kíván, de feltételezem, hogy többet is lehet keresni a borravaló miatt.