- Hiba
| Hasznos |
| Ki fizeti majd a nyugdíjat? A huszonévesek többsége nem akar gyereket | |||
|
"Nem feltétlenül szeretnék családot, gyereket, és nem szeretnék senkit megszívatni, nem is értem, hogy egyesek hogyan tudnak, képesek gyereket vállalni, a házasság sem fontos számomra, viszont sikeres szeretnék lenni. Az életszínvonal az első helyen áll, hogy minden hónapban utazhassak" - idézi a Népszabadság a nyolcvanas években született generációról készített tanulmánykötet egyik megszólalóját. A nyolcvanas években született generációnak már nincsen közvetlen tapasztalata a szocializmussal, hiszen még alsó tagozatosok voltak a rendszerváltáshoz közeledve, így értékítéletben és szocializációjában sem játszott meghatározó szerepet a múlt rendszer. Sokan mondják, hogy ez a generáció motiváltalan és felszínes, Tarr Ferenc, a kötet egyik szerzője szerint céljuk az volt, kiderüljön, hogy ez igaz-e. A nyolcvanas évek szülötteire jellemző úgynevezett korosztályos probléma az elhúzódó fiatalkor: nem tudnak, vagy nem akarnak szembenézni a felnőtté válás nehézségeivel, a felelősségvállalással, rövid távú célokat tűznek maguk elé, s akár tíz éven át húzzák egyetemi, főiskolai tanulmányaikat. Ezt a jelenséget a számok is alátámasztják: a 25 és 34 év közötti magyar nők csaknem 30, a férfiak több mint 40 százaléka még a szüleivel lakik. 1993-ban még a végzősök 98 százaléka szerzett diplomát, 2008-ban már csak 54 százaléka. A kilencvenes évek eleje óta a felsőoktatásban részt vevő hallgatók száma három és félszeresére nőtt, de az oklevelet szerzők száma csak a kétszeresére. A szülők sem várják el a korai önállósodást. Szerintük ugyanis gazdaságosabb, ha a gyerek otthon él. Ugyanakkor ez a függés frusztráltságot és kiszolgáltatottságot, nemzedékek közti konfliktust eredményez. Azok a válaszadók, akik azt mondták, hogy el tudják tartani magukat, ezt úgy értették, hogy miután szüleik fizetik és esetenként étkezésük költségeit is, nem szorulnak rá arra, hogy más dolgokra is tőlük kérjenek pénzt. Szerző: Népszabadság
|
Szóljon hozzá!
Horoszkóp
Időjárás
An error occured during parsing XML data. Please try again.Hírlevél feliratkozás
Fogyókúra - Konyha
Legyünk tudatosak a fogyókúránk során is
Hazánkban egyre több fogyókúrás készítmény, eljárás és módszer...
Legolvasottabb cikkek
Hírek a nagyvilágból
Sztár Hírek
Készülnek a magyar Sztárok az Eurovíziós Dalfesztiválra
A Király testvérek mellett a Comact Disco, Caramel és Fábián Juli is úgy érzi,...
Varga Livius, Papp Gergő, Dani Gyöngyi és Pálfi Judit paralimpikonok közösen egy ügyért
Új vetélkedővel rukkol elő a TV 2. Vasárnap délelőttönként a kereskedelmi csatorna műsorán elindultak...
