Könyv egy lelki hibával élő társadalomról – felrázó és egyben megdöbbentő analízis. Óriási vitát kiváltó nemzetközi könyvsiker, 450 000 eladott példányszám, 4. hely a Spiegel „Évtized szakkönyve” listáján. Michael Winterhoff német gyermek- és ifjúságpszichológus Miért válnak zsarnokká a gyerekeink? Avagy: a gyermekkor elrablása című könyve az Ünnepi Könyvhét egyik újdonsága, a Dialóg Campus Kiadó Dialóg Life könyvsorozatának első kötete.
Zsarnokká váló gyerekek

Miért ugrik fel Márk a tanóra alatt a padra? Miért veszi Sára semmibe az édesanyja kérdéseit? Miért szól vissza szemtelenül Adrián a tanárának ahelyett, hogy megmutatná a házi feladatát? Egyre több gyerek válik képtelenné arra, hogy beilleszkedjen az óvodai, iskolai közösségekbe. Ne gondoljuk, hogy ezek a gyerekek mind nehéz körülmények között, adott esetben szétesett családban élnek, és szüleiktől nem kapják meg a kellő figyelmet. Épp ellenkezőleg!

Mit ronthatnak el a tudatos szülők?

A ma divatos „68-as”, azaz a tekintélyelvet tudatosan tagadó nevelési trendek szerint már kicsi koruktól célszerű bevonni gyerekeinket a felnőttek életébe. A gyerekek részeseivé válnak a felnőtt beszélgetéseknek, előttük, sokszor velük megbeszélve születnek a családot érintő komoly felnőtt döntések, sőt, a szülők saját párkapcsolati problémáik kezelésébe is bevonják őket. Ha a gyermek nem tud önállóan beszélni az adott témáról vagy nyilvánvalóan nem érti az összefüggéseket, elmagyarázzák neki.

De mi ezzel a probléma?

Michael Winterhoff saját gyermekpszichiáteri praxisából vett példákkal szemlélteti, ahogy egy nagy műgonddal, tudatosan, törődéssel nevelt, partnerként kezelt kisgyerek idősebb korában pont ennek a pedagógiai stílusnak lesz a foglya. Amikor a felnőtt a maga szintjére emeli a gyereket, kifejezetten úgy tekint rá, mint lelkileg és érzelmileg érett emberre. Ez tévedés. Az, hogy a gyerek nem tud megfelelni ennek az elvárásnak, valójában már első ránézésre nyilvánvaló. A partnerként, mini-felnőttként kezelés indokolatlanul nagy terhet ró rá, és még nincs ehhez a pszichés fejlettség megfelelő fokán. „A felnőtt ezzel a hozzáállásával megtagadja a gyerektől annak jogos igényét, hogy az tekintélyt képviselő, iránymutatást adó személyként nézzen rá, és támasza legyen, ha kell, noha ehhez minden gyereknek elemi joga van”.


A partnerségi elv elterjedtsége miatt ez azonban illetlen felismerésnek számít.

A jó teniszedző – hoz egy párhuzamot Winterhoff - azzal kezdi a tanítást, hogy diákja kezébe adja az ütőt és a labdát, és gyakorolni kezdik annak használatát. Nem kezd el azonnal taktikai finomságokat és játékstratégiákat megbeszélni vele, hiszen a játékos ugyan úgy fog tenni, mintha mindent megértene, és meg is kísérli az utasítások megvalósítását, de technikai alaptudásának hiányossága miatt eleve kudarcra van ítélve. Miként vonatkoztatható ez a hasonlat a gyereknevelésre?  Nézzük például a munkához való hozzáállást! Az adott feladat elvégzéséhez szükséges teendőket újra és újra meg kell követelni a gyerektől, hogy az alapfunkcióvá váljon, automatizmussá csiszolódjon. Mindezt a szülőknek és a tanároknak kell kialakítaniuk. „Ez azonban úgy nem működik, ha a gyerek szabadon választhatja meg, hogy mikor végez el egy adott feladatot, vagy bonyolult kérdéseket próbálnak megbeszélni vele, miközben még az alapvető tanulási folyamatokkal, az alaptudnivalók elsajátításával is nehézségei vannak”, mutat rá Winterhoff.

Alárendelődés és lelki egybefonódás – normális ez?

A gyerek-felnőtt kapcsolati zavar gyakran nem áll meg a partnerségnél, annál súlyosabb szintet is elérhet. Winterhoff végigvezeti az olvasót azon a pszichés folyamaton, ahogy a szülő – csupa szeretetből – teljesen alárendeli magát gyermekének. Érveléséből kitűnnek az ide vezető társadalmi okok. Winterhoff elénk tárja azt a súlyos, de egyáltalán nem ritka jelenséget is, amikor a szülők egyfajta szimbiotikus viszonyba kerülnek a gyerekkel, azaz úgy dolgozzák fel gyerekeik tetteit, mintha azok saját testük-lelkükkel történtek volna. Mindenképpen tanulságos elolvasni a való életből vett eseteket, például Marciét, aki egy áruház raktárába belopózva megmászta a sörösrekeszeket, és lezuhant róluk. Kinek a felelőssége mindez? Édesanyja szerint a gyereké biztosan nem – ő nem tehet róla hogy ellenállhatatlan vágyat érzett a rekeszek megmászására. Az áruház a felelős, miért halmozta őket olyan magasra. Vajon mit gondol az ilyen helyzetekről egy a mainstream felfogással ellentétes nézeteket valló pszichiáter?

Te is, fiam, pedagógus?

„Ha a probléma csupán a szülők szintjén merülne fel, az óvodában és az iskolában még lehetne ellenlépéseket tenni.” Sajnos ez nem így van, Winterhoff rámutat arra, hogy a pedagógusok jelentős része is belekerült az ördögi körbe. A tanárnak a magatartási szabályok és a tanulás sikerességének biztosítására már nem áll rendelkezésére egy meghatározott pedagógiai eszköztár, mint régen. Távolról sem arról van szó, hogy a szerző a „körmöst” és a kukoricára térdepeltetést tartaná hatékony pedagógiai módszernek…  Azt azonban határozottan kijelenti, a bajok egyik jelentős forrása, hogy az oktatási intézményekben alkalmazott modern, liberális koncepciók túlnyomó része a gyerek partnerként kezelésén alapul. Ez pedig érezteti hatását a pedagógusok tekintélyének csorbulásában és a tanítás hatékonyságában is.

A társadalom, amely meggyűlöl(het)i saját gyerekeit

Mit kezd a társadalom azokkal a fiatalokkal, akik munkába álláskor szembesülnek először azzal a helyzettel, hogy mások szabják meg a rendet, mások parancsolnak nekik?  Akik szinte megoldhatatlan
probléma elé kerülnek, ha a főnökük elvárásokat támaszt velük szemben vagy ha pontosan kell beérniük az irodába? Hisz „a mások általi meghatározottság nem része lelki életüknek”. A szerző provokatív, erős állításai nem esnek jól nekünk, de ez nem is baj. Winterhoff így hívja fel a figyelmünket arra:  a gyermekkor elrablása, a szülők és a pedagógusok szereptévesztése előbb-utóbb mindenképp visszaüt.

Visszafordíthatók-e ezek a folyamatok?

Most még igen. „Kizárólag a felnőttek képesek enyhíteni ezen az egyre súlyosbodó helyzeten” – szögezi le Winterhoff. Gondoljunk a magyar állapotokra. A kezelhetetlen gyerekek, a szülők és tanárok iránti tiszteletet nem ismerő tizenévesek, munkába állni képtelen, erőszakos fiatalok ismerősek a magyar médiából, a magyar pedagógusok elbeszéléseiből, a gyerekünk osztályából, óvodai csoportjából, de lehet, hogy szűkebb környezetünkből is. Az alakuló Parlament első feladatai közé sorolta a pedagógusok fokozott védelmét a tanulói agressziótól. Jó lenne mielőbb megállítani ezt a tendenciát. Ennek első lépése az, hogy felismerjük, saját gyerekeink, tanítványaink nevelésében mi mit rontunk el, és szembenézünk vele.

Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink? Avagy: a gyermekkor elrablása
192 oldal, kartonált, 123x185 mm, 2780 Ft, ISBN: 978-963-9950-27-6
Dialóg Life sorozat, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2010

További információ és recenziós példány: dr. Schenk Borbála, szerkesztő • Mobil: (70) 605 11 24 • Dialóg Campus Kiadó • Budapest 1088 Rákóczi út 9. I. em. 1. • Tel./Fax: (1) 266 00 25; (1) 266 12 65 • Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. • www.dialogcampus.hu